szerda, július 21, 2004

rendszertelenségem, meg minden egyéb bajom mellett, azért, próbálkozom. legújabban összevonva. Vagy csak ilyen sürü, sziruposvodka az életem?
Szóval, tegnap meglátogattak Teklacsek és Sebe, sok idöm nem volt, Sebe szimpatikus nyugodt srác, és nagyon jól mutattak együtt, remélem együtt nyomulunk majd a Félszigeten.
Jogsim már a kézben, de Kriszti bátyónak kölcsönadtam a Pingvint, és nagyon örült neki, annak pedig én. Kaptam a cégétöl, illetve a cégünk a cégétöl, vagy töle, nem is tudom, egy gesztusértékü DVD lejátszót, ami nagyon frankó, de épp ez a harmadik playa a családban. Éppen ezért, becseréljük, átbizniszeljük, megmetaforizáljuk hogy legyen belöle egy Sony CD-Mp3 lejátszó a pingvinbe, amit mától nagybetüvel irok, ugyanis ma volt az elsö út. de, kezdem az elején.
Pár napja tényleg elvesztem, illetve a fejem tetejéig voltam a melóban, jogsi se volt a kézben, az internet se ment, illetve most se megy, ejsze mindegy, szóval ma reggel, amúgy hetven fok van a betonon, minimum, napi két liter Bitter Lemont nyomok, és fö az agyam, de, a jövö heti sztori tartja bennem a lelket, és akkor, ma reggel, végre azt mondhattam Beának, hogy gyere, elviszlek a bankba. meg Attilának, hogy gyere, elviszlek az AutoAs-hoz. meg, Krisztinek, satöbbbi. És egésznap szállitottam, és holnap is fogok, mert nagyon jó, igaz a nap elsö felében a Bea Oltcitjával, dehát, valahol el kell kezdeni. Bea amúgy egy nagyon kedves és komoly lány, jó vele dolgozni, meg olyan más világ, ami mindig érdekes.
Utolsó, legkedvesebb napi élmény, hogy lepakoltam Krisztit, és magamban, azaz én és a Pingvin, elindultam hazafelé. kicsit letekertem az ablakokat, (rajongóknak: menetközben, bzzeg, de olyan pici a kocsi hogy csak na), és nyugisan, hazaértem, kicsit szemerkélt az esö, de akár havazhatott is volna. vagy, volna is, nem jut eszembe. a szokásos Friends négyes, a két tanárnö, Tom meg én kimentünk egy sörre, aztán én haza. Holnap, úgy néz ki, egésznap árut fogok hordani. jóéjt.

4 Comments:

At 4:35 du., Anonymous Névtelen said...

szija tata!
most olvasta el eloszor andika eztet itten.
na
csak eszt irom meg innentrunnen varadrul.
csako tata!
andi es tomazska

 
At 2:28 du., Blogger orsi said...

itt ojsika! jelentem nemsokara lesssz kicsi gepem, es akkor minden aldott nap lehet gyonyorkodni commentjeimben :)) toom, h orulsz mint allat. szemelyes velemeny: a beja nem isis aranyos...komolynak meg persze, h komoly "halou tessek, szecse ger-bog szerele, poftici!!!"(made in falu, powered by high IQ) :))
na, ismersz, h ezt nem tudtam szo nelkul hagyni, de hat ellenkezo esetben nem en lennek es nem isis szeretnel:).
csok es puszi
orsoly

 
At 1:44 du., Blogger KLA said...

jobban esik kommentálni és lelkes olvasónak lenni mint bolgírónak...
magambabújtam, pedig volna miről regélni csak nem állnak össze a mondatok, hát inkább itt időzöm nálad Geri:-)

 
At 12:01 de., Blogger ger said...

kommentek kommentje, kivételesen.
Orsolya, nem akarlak lehüjepicsázni, meg illik a Tisztelt Olvasó véleményét satöbbi, de pliz. amúgy, nem olvassa ezt, de akkor is jelezném, nem értek veled egyet.

 

Megjegyzés küldése

<< Home