rágó és gumi

forró teát kortyolok, mert az elöbb elment a hangom. félek a torokráktól, és a prosztataráktól is, amúgy. a múltkor, amikor a pizza után reggel hatig néztem a plafont, a gyomorráktól féltem, meg attól hogy hamarosan nem lesz mit irjak ide, apró örömök tárháza pedig lehetne, hogy ma például betámadtam az AutoNethez egy üveg whiskyvel, szépen becsomagolva, odaálltam Doki elé a pulthoz, mire ö: számláért jöttél? én: Doki, ma van itt az utolsó napod? ő: igen, mire előkaptam a csodafegyvert, és hogy köszönjük szépen azt hogy együtt dolgozhattunk, és sok sikert kivántam neki a következő melójához, majd gyorsan sarkonfordultam mielőtt meghatódnék.

meghatódás, ez a múltkor is előfordult, amikor ültünk apámmal a kertben, és elénkállt egy nyolcéves kislány aki nem tudta kiejteni rendesen a szavakat, alig értettük mit beszél. enyhén értelmi fogyatékos volt, hatalmas barna szemekkel, és négy Avon katalógust tartott a kezében, elkezdte ajánlgatni a dolgokat belöle, arcszeszt és hasonlókat. azthittük, viccel, vagy játszik, de elkezdte felirni egy kockásfüzetbe, majd elkérte apám telefonját, tárcsázott, majd zöld gomb, és boldogan belekiabált, hogy anya, egy bácsi megengedte hogy telefonáljak. elszorult a torkom, ismét. lehet hogy túlhajszoltságból fakadóan túlérzékeny vagyok vagy csak annyira sivár itt minden a raktárban?

reggel kelek, ismét késve mert már ötödjére állitottam át a zörgést. a felásott utcánkat már a viz is elöntötte, be se merek menni autóval, amely még mindig Oltcit, a széthullóban levő céges porszivó, Mela pedig megkér, vigyem át ölben az árkon. Délutánig kipakoljuk az összes gumit a raktárból, rendszerezzük, leltározzuk majd visssza, igy gyorsan kirakodóvásárrá fajul a dolog, estig tart a buli. Két kollégát még ráveszek egykis túlórára, egy szabadnapért cserébe. Ötkor felviom a hugit, hogy ebédelnék, persze semmi, ígyhát munkaruhában kiülök a Noparon teraszára, életem elsö Stroganoff bélszínjét elfogyasztani. Kényelmetlenül érzem magam, bár a pincér egy szót sem szól [igaz, Szatmárnak ezen a tizenöt négyzetméterén mérik a legmagasabb vendéglátási és gasztronómiai na meg stílus színvonalat, lásd ezüstlakodalmát ünneplő szerény házaspár leül, rendeléskor a pincér lefüleli, milyen alkalomból vannak itt és már érkezik is a pezsgő, a vendéglátó ajándéka] mellettem pedig újszerű, márkaszerű tréningbe öltözött olaszban dolgozó fiatalok cseverésznek kicsi életük nagy dolgairól. aztán vissza a céghez, a raktárban méret, márka, modell, sebességindex illetve kérések gyakorisága szerint. este pedig ismét Columbo kapitány, egy újabb izgalmas résszel, amelyben egyszer eltűnik, visszajön majd aztán tényleg meggyilkolját a szőke nőcit, aztán jön a szivarfüstben úszó csattanó, majd villanyoltás. ez a tegnapi, és ma van az utolsó ilyen napom. remélem

Csomai Andris Volgáját már régóta meg szerettem volna nézni, meg dokumentálni, már ha igazán szép és érdekes autókat uploadolok ide, akkor ez nem maradhat ki. Egyéves restaurációs periódusa alatt a boldog tulaj rendszeresen beszámolt ugyan e sorok irójának, hogy ki van már hegesztve, meg a kardán is a helyén, de igazából az izgatta az autósfantáziámat, vajon sikerül-e Andrisnak egy igazán stilusos valamit fabrikálni a kommunista kor emblematikus dinoszauruszából. Nos, az eredmény. A büszke tulaj, a 37éves, de ifjú szivvel (Fordescort 1.6D) dobogó meggypirosas-bordós Volga mellett.

Hát, elsöre impozáns, lendületes, megállithatatlan effektus. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de ha sokáig nézed az orr-részt, mintha közelitene feléd, nem? A krómalkatrészek ragyognak a napsütésben, a színválasztás pedig tökéletes, mintha a sztahanovista párttitkárok evvel jártak volna a május elsejei piknikre, ha pedig Csomai apuka, szándékai szerint evvel fog járni színházba, a figyelemfelkeltés garantált, szinte már látom az ötös BMW-k és Passatok között parkolni. Közelebbröl szemlélve
kerekded formákat találunk, fényezett króm hűtőrács, amelynek szerintem nemcsak esztétikai, hanem komoly balesetbiztonsági funkciója is van, nembeszélve arról, hogy egy liberálbolsevik tüntetés szétoszlatásában is közreműködhet, ez még egy olyan autó, amelyböl nem spóroltak ki semmit.

Belül még nincs kész, kárpitozás és műszerfal-restaurálás még hátravan, a lényeges dolgokat viszont megtaláljuk. Impozáns kormány, 180fokos kilométeróra, megannyi cirillbetűs műszer, műszerfalba épített vekker, CCCP embléma, lábbal kapcsolható fényszórók, és ha már piknik, az első ülés három személyes.
Az elöl talált kerekded formákat hátul szigorú mértani alakzatok váltják fel, a csomagtartó viszont lefelé gömbölyödik, a büszke embléma és ismét hatvankiló króm töri meg, rajongók felfedezhetik rajta a Csillagok Háborújának néhány űreszkavátor-motívumát is.
A szintén emblematikus Regatta, gyermekkorom legizgalmasabb műszerfalával, bár a Fiat Tipo egértelevizió se volt rossz, kivűlről viszont gyenge betonkocka-imitációnak tűnik a pártfőtitkár buliautója mellett.
a rövid látogatás végén pedig, még vessünk egy utolsó pillantást a novoszibirszki Zorró titkos jelére, az oldalsó krómcsíkokra, a hátsó szélvédő és a csomagtartó gömbölyded íveire, aztán vissza a garázsba, Andris pedig hamarosan vissza a doktori tanulmányokhoz, aztán haza, egykis krómozás majd ismét mesterséges intelligencia-kutatás. az autó szépülését (vagy szép üléseit) folyamatosan figyelemmel kisérjük és tálaljuk olvasóinknak. aláírás, a Krómospiros Sztálincsodák baráti kör.

a mainap kulináris szupercsodafelfedezése: az OMV friss, ropogós, omlós gombásvajas zsemléje, melegen, édeskés (szerintem a kapor is bejáccik) gombával töltve. Van néhány kedvenc cégem, akiket csodálok, mint a Connex, a reklámokért és a funkystilusért, Nokia, bár az utóbbi idöben nem találok egy igazán kedvenc modellt se, (viszont van már blogprogija is), Caterpillar, a bakancs és eszkavátor párositásért, éshát az OMV, amúgy érdemes kipróbálnod a RobinHood menüt is, a kávé pedig...kötelező bibliográfia.

köszi Keli, dolgozunk a problémán.
közben még annyi emlitésre méltó dolog történt kishazánkban, hogy például megszünt a Romániai Magyar Szó. Le vagyok sújtva. nincs többé elsö oldalon "exkluziv interjú Markó Bélával", se kereszterejtvény. Jó példa a 30éves profizmusra, az internetes oldalon: az utolsó számot veszik kezükbe! istenem, az a jókis copypaste. De nem gond, mert lesz másik napilap, jókis szoc ellenlábasa a Krónikának, amitpersze már régóta nem olvasok úgy igazából. Mint ahogy lesz szatmáron Szatmári Magyar Hirlap is, ami szintén örvendetes, csak tudnám mivel lesz megtöltve, mertha vidéki falunapok, netröl levett konzerv anyagok, az utolsó oldalon fotó, Bianca, 17 éves, hobbija a modellkedés, biciklizés akkor talán jobb lenne kinyomtatni a zindexet.
holnapreggel kiugrom Csomaihoz, hogy a néhány hónapja/vagy éve? restaurálódó Volga limuzinját ledokumentáljam a Rágóésgumi, legújabban autó és médiaelméleti szaklap olvasói számára. most meg szombat reggel, félnyolc, megiszom az elsö kávém.

körülöttem a világ teljesen le van strapálva az utóbbi idöben: lezárják mostmár végleg az utcánkat, nem tudnak bejönni a kedves vásárlók. addig, pedig, festünk, szerelünk és tisztogatunk a srácokkal. A Pingvinem egyhete beadta a kulcsot, amikor csordogáltam egy falun keresztül, százhúsz körül, és elémvágott egy mikrobusz egy mellékutcáról, majd az út közepén, lefulladt a motorja. Én padlófék, csikorgó gumik, de nem nyomtam be a kuplungot, hogy legyen jobb a fékhatás, ne szaladjak bele. ennek az ára, a vákuumpumpa darabokra tört. eredetiben lehet csak elhozni, 31 millió. tiz deka vas, a kurva anyátok.
Ekkor jöttem rá, meg már régebben is tudtam de most igazán, hogy kell egy más autó, olcsó, lendületes, stilusos, és úgy tünik, meg is találtam.

(eddig a reggeli poszt)

aztán már este van, kimeszeltük a 2 szervizt, meg az üzletet, meglátogatott Kisgabi és vagy ötvenszer visszaültem mellé a teraszra, és szinte elaludtam az ölében mint mindig. aztán elbúcsúzott Csongor kolléga, ma volt az utolsó napja a cégnél. Hogy milyen is volt vele dolgozni, csak egy példa a sok közül: "mit rendeltél az Autonettöl? Fönök, jelentem megrendeltem a tengeralattjáróra az árbocvitorlát és négy üveg ablakmosó folyadékot", minden idök legszórakoztatóbb alkatrészes kollégája. igy utólag. az eszkavátor pedig egésznap ásott, már tiszta lamanche csatorna vagyunk, én meg ötvenszer mentem ki gyalog a köveken meg sárdarabokon keresztül az útra, szóval csupa frankó fárasztó nap volt a mai.

a nagy összefoglaló lesz itt, arról hogy elöszöris nemgondoltam volna, hogy sikerül összehozni Kisgabit és a versenyt, de ime.

1. hétföestig tartott a veszekedés meg tanakodás apámmal, hogyan is legyen, meg hogy ezt nem hagyhatom ki, mármint a szerpentint, mert nagy buli és experience lesz, és ismét kiderült, hogy Kisgabi a kerekerdö legfrankóbb kislánya: "kicsim, bármi is lesz, én szeretlek". az lett, hogy kedd délben kettesben plusz Tibi indultunk a Pingvinnel a Félszigetre, útközben számtalan metaforát és szólást faragtunk a Tibi nagymamájának a múltkori, objektiv és tanitó célzatú megjegyzéséböl, mely szerint "ennek a gyereknek olyan Hitler-esze van", hahahahaha. sátorbontás, Kisgabival pár rövid kettesbenóra, majd reggel hétkor, zúgó fejjel vissza Szatmárra.

2. aztán edzés, apró ezmegaz javitása az autón, készülödés, betenni a 13-as kulcsot, versenygyertyát, benzint, olajat, emelöt, esögumit, esökabátot, vékony zoknit, bitter lemont, satöbbi, majd egy kora reggel, konvojban indultunk fel a Stana de Vale nevezetü egykori kommunista turistaparadicsomba.

a képen: Csabi 9-es Hondáját Nick fedönevü segitönk húzza, a mienket pedig az épp takarásban levö, cégünk emblematikus Mercedes W123-asa, a jóöreg Kobra. késöbb kiderült, hogy nem sokáig húzza :))

Belényestöl felfelé mentünk cirka kétórát, amikoris a szervizautónak becézett öreg batár az egyik emelkedön, miután forralta a vizet és megálltunk, nem tudott elindulni. a massziv, kesernyés kuplungtárcsaszag persze a következö három nap laitmotivuma lett. Innen, a versenyautó egy Nissan Navara után kötve folytatta az útját, én pedig figyeltem a szük kanyarokat, amelyekben két autó nehezen fér el egymás mellett, az emelkedö 10%os, jobboldalon szakadék, baloldalon szikla. szemléltetésképp:


Ez pedig a komcsi hotel, amelyben laktunk, elötte a gyülekezö autók, a kép bal alsó sarkában: a kis P205, majd a 2 Honda Civic. de jöttek még maciBMW-k, kettesGolfok, AlfaRomeók, és Dacia Supernovák is. és jöttek a versenyzök, egyre többen, evvel exponenciálisan nött a fenekünkben a murok. ennyit mára

aztán, reggel lett és délben indul a verseny, az autó készitöje, Nelu elvisz egy körre, hogy megmutassa, mit és hogyan, neki a hegynek. megmutatja, hogyan kell indulni a startgéppel, egyes, kuplung benyomva, padlógáz. zöld lámpa, kuplung ki, az autó füstölgö kerekekkel indul, 6000-es fordulatnál kettes, a Discovery ürsikló startja-szerü gyorsulás, elöre sem tudok dölni, majd 6500-nál hármas, és már száz fölött vagyunk, pár másodperc alatt.
Délben már beöltözve vagyunk a negyven fokban, a szerelök már elmentek, mi pedig tétován állunk az indulásra várva, lassan telnek a percek, utolsó utáni nézegetések, majd indulás le a völgybe, az induláshoz. Az autók percenkén indulnak, most elöször engednek fel autóval, és csodák csodája. Az autó, amellyel a köves pályán borultam, az ACR betonon, az ügyességi részen pedig relantinban, lefulladva köhögött, nagyon szereti a hegyet. és a legnagyobb, meg tudom ismételni amit reggel mutattak, az autó pedig nemhogy erölködjön, úgy húz felfelé, mint a tokió expressz. a kanyarok szükek, az ideális ivröl viszont nem szabad lecsúszni, mert ott már homok van és egyböl megpördülsz, lenn a szakadék. az autó viszont remekül veszi a szük kanyarokat, dolgozik a sperr-differenciál, rángatja a kezem.

Az egyik hajtükanyarban, ez a közönség kedvence, a hátsókerék megcsúszik a homokon, a fenekét tolja a sziklafal felé, én pedig egy századmásodpercre elbizonytalanodom, aztán rövid mérlegelés után belekapaszkodom a kormányba, és tövig nyomom... a gázt. az eredmény, a Yokohama versenygumik füstölnek, az autó pedig már felfelé rohan, a jó irányba, a szivem persze szinte megállt, de már nyomom is tovább, az idömérök után jön az élesre állitott futam. az utolsó körben már fárad a csuklóm, de jobban érzem az autót, észreveszem az út széléröl integetö ismerösöket. A vége, II. hely csapatban, V. hely egyéniben.
persze, nagy ünneplés, boldogság és kedves biztató szavak a kollégák részéröl, és hajnalig táncoltunk volna ha nem rohantam volna Kisgabi karjaiba. de ez már egy másik történet.