szombat, április 30, 2005

sms reggel 4óra 16 perckor: "szia te kis perec". szeretek ilyenekre ébredni.

péntek, április 29, 2005

hazajövök, és mivel ma nem volt idöm netelni, tiz ujjal ráülök egykicsit a napot elfeledni, a mai napon átszámolt ezer gumit, a gumioszlopokat, ahogyan egyenként átforgatjuk öket és a cimkék egysorban állnak, ez a mániám, egy modern pedikür a nyolcvan kilós kamiongumikon, kollégák már a picsába küldenek szóval itthon nyitom a jóöreg Operát, megpersze használj Mozillát, és mi az elsö banner, amit meglátok? Nemtommilyen vizes tapadás, úristen, hát a Goodyear már a go.ro ingyenszerveren is reklámoz? elinnen, de gyorsan.
sokszor visszasirom a kétévvel ezelötti bulizós meg kolozsvár utcáin éjszaka utolsó busz után hajnalban mászkálós lányoknálalvós idöszakot, igy, mint ma is, amikor azthiszem fizikai eröm nincs kimenni inni egy sört, öregnek és balfasznak érzem magam. és, semmi többet nem tudok elmondani, hétvégén a lennebb leirtak szerint hármasban illetve Tibi egyik volt kolléganöjével négyesben fogunk az életben lubickolni, végre egy kis csend, sült szalonna és citromos sör.

csütörtök, április 28, 2005


egy kedves kliensem autója, akik nem látnák, azoknak: "International NELU Transport", azaz "Jani" Nemzetközi Fuvarozás, egy szép példa arról, hogy mennyire messze vagyunk még attól, ahová szállitunk ... Posted by Hello

van itt egy kis apró aranyosság, egy újabb fricska a magaspolitika felé. egészen stílusos, meg hatásos, ha tudod, mivel próbálnak bennünket vigasztalni.
a napok teljes érdekességmentesen telnek itt, eltekintve attól, hogy holnap leltározunk és hétvégén pedig májusegyezünk Kisgabival és Tibivel valami sváb falunapokon, bár ha ilyen az idö akkor a jól bevált Bukarest étterem asztala lesz. A fönökben pedig felhördült a reakciós magyarság, hogy igenis, hétfön, ortodox húsvét ellenére dolgozunk, amit eddig még soha, de a három konkurens cég is dolgozott a mi ünnepünkön, ugyebár.

most épp lakásvásárlás hiteleket nézegetek, mert, akárcsak ö, énis meguntam már a családi kötelékeket, szeretnék egy kis kétszobás lakást, fehér falakkal, Tomázs-szobát és Gergö-szobát, és lenne bennük ágy, padlószönyeg, fullinternet, és bárszekrény is. egészen apró és szellemesen elhelyezett bútorok, meg CD-gyüjtemény, és minden ami ehhez a "nappal dolgozom este élek" élethez kell.

kedd, április 26, 2005


vasárnap edzés volt, a langymeleg esöben. Posted by Hello

szombat, április 23, 2005

éppen kronstadt naplóját olvasom, egy huszonéves hölgy kolozsvári kultúrkörnyezetben játszódó mindennapjairól, ezt is együltömben végig, kár hogy nem túl termékeny mert szívesen olvasom. a nöi naplókat jobban szeretem, finomlelkübbek, kedvesebbek, morcosabbak, árnyaltabb a nöilélekábrázolás, a srácblogok pedig sokszor technikaorientáltak, amipersze szintén jó. (ja, ki beszél, az enyém is az)
aztán, apró közérzeti minuszok mellett, mint hogy fel kéne már újitsam a három farmeres ruhatáramat, vagy, egyszer például öltönyben menni melóba, szükségesek az ilyen apró kis fények a leszállópályán, az autóversenyzés pedig csak napi egy órára, illetve akkor is 5 x 3 percre adja meg a szükséges adrenalint és élnivágyást, amikor a benzinszag és a por meg a futómü zaja kábit, és van egy rész ahol egy kis dombra megyünk fel, hármasban, és remeg a lábam ahogy adagolom a gázt, mert utána három métert repülök és szeretem azt a pár századmásodpercet, és egyszerre koppan a fejem/bordáim/szivem a teleszkóppal földetéréskor. majd balkanyar, kettes.
visszatérve a naplóra, irigylem a választékos kifejezésmódját, mert mint te is, énis kivülröl szoktam néha figyelni magam, a beszédstilusom, az utóbbi pár hónapban valahol egy gumiabroncskiszolgáló komornyik csengetett mylord?szerü kegyes alázata, és a napraforgómagotköpö cigánycsávó sukár mosolya között ingadozom, és attól félek, hogy lassan ithun elveszik a szókincsem fele, és csak annyi marad meg, hogy "olyan tulajdonságokat ötvöz, mint a kiváló vizestapadás, precíz irányíthatóság és tiszta - környezetbarát gumiösszetétel" persze ezt sem én mondtam. hogyan is menthetném meg a számomra olykedves szavakat a szótáramban, mint a hangsúlyozottan vagy egykori lakótársam kedvence, a kisvártatva?

péntek, április 22, 2005

elhamarkodott volt a fonottkalácsfejü nénis szöveg, hiszen megtaláltam, hát Julia Timosenko, és a kezet csókolós Népszabi cikk legjobb része: szőke "fonott kalács" hajkoszorút viselő, elegáns, hosszú sötétszürke szoknyában, levendulaszínű kabátkában - "munkaruhában" - érkező Timosenko, tiszta Nök Lapja... kedvenc webnöim közé még betenném, Babarczy mellé, Román Juditot is. fiatalabbak? arra ott a Hegre, hahaha.

az éjjel a szokásos elitalakulatos golyóállómellényesbehatolós irakibékefenntartósat álmodtam, mint mindig, annyi különbséggel, hogy most a családfö akire rárontottunk és csak kezdetben löttek vissza majd bementünk és az asztalnál a családfö balján álltam aki lisztböl és tojásból dagasztott valamit, majd arabul szólt hozzám, kicsit kopasz volt és apró barna szemei voltak. az érdekes ebben az, hogy már nem is emlékszem, mikor néztem utoljára ilyen filmet, tegnapeste pedig ColinMcRae raliztam a számgépen, és megjavitottam egy pályán a kéthete elért csúcsomat, meg Esti Showdert néztem, szóval eme teljesen progressziv elfoglaltságok elfojtják a bennem lakozó irakibékefenntartót?
találtam egy új indexmellékletet, hát ezek a fiúk tényleg tudják, mi kell a népnek, ezért sem olvasom az origót, mert szánalmasan fogyasztóbarát és szájbarágós, depersze vannak olyasmijei is, mint a szoftverbázis, vagy a galéria, az elöbb pedig épp azon gondolkodtam hogy Andris, aki most valahol Ámerikában fejleszt mesterséges nyelveket, nagyonis értelmes dologgal foglalkozik, mert most épp az egyik kedvencemröl, Mihail Hodorkovszkijról szeretnék egy kicsit olvasgatni, de mivel nem tudom a pontos nevét, márminthogy hány k és hova, kell-e j utána, meg hogy vajon Mihail-e egyáltalán, szóval kéne már egy olyan keresömotor, amibe csak beleirom, hogy "kalácsbafonthajú szöke ultragazdag
maffiózó ukrán kormánymaca" és megtalálja azt a nöt, akinek nem tudom a nevét, és éppen ezért róla sem olvasgathatok.

kedd, április 19, 2005

azt irja miles, (az egyik legkedvencebb olvasnivalóm, és nem csak a Hegre arhiv miatt:)) hogy érdemes vállalatblogot inditani, legalábbis egy onlinemédiai kutatólaboratórium kémcsövei szerint, merthogy emberközelibb képet fest, megpersze ugy hiteles a kép, ha tudnánk, mennyit agyalnak az öltönyös urak, meg hogy nem is olyan egyszerü a Barátok Közt sorozat szerkesztöinek élete satöbbi. Ilyen webcégszempontból azért, azt hiszem eléggé jól dokumentálom a gumipiacot, apropó megkötöttünk egy komolyabb szerzödést, a mezögazdasági és ipari abroncsokra, amely szerint ezzel is komolyabban kellene foglalkozzak, úgyértve hogy egy új termékskála, (itt is van amúgy Lamborghini), egy új életfelfogás, tárgyalni azokkal akikröl eddig semmit se tudtunk, úgyértem hogy ha a szokásos kliens-tárgyalási stilusomat veszem alapul akkor az napi hat óra mezöjárást és vetésforgóról történö társalgást fog jelenteni, de sebaj. Kicsit félek is töle, mint az autóversenytöl (hétvégén újabb futam) de egyben perverz kihivás is, köhögö traktorok és zakatoló kombájnok után mászkálni, és sokat kell majd tanuljak, olyanokat mint 480/70 a 32vel 10 vásznas meg egy csomó más. Viszont, több utat jelent majd ideoda, a megyében, egyre többször Nagykároly felé, már csak ezért is hajrá gumik. Maeste pedig elküldöm Sóginak az új blog tervét, amit május közepére tervezek elinditani, elküldöm hogy mit szeretnék, hogy legyen benne fotó feltöltés lehetösége, meg komment és érdekelne a véleményed, milyen legyen az új rágó/gumi.

szombat, április 16, 2005

mareggel ismét héttöl nyomom itt a cégnél, és rendet kéne pakolnom magam körül, erröl jut eszembe hogy még soha seholsem volt iróasztalom, igyaztán elég tanácstalan vagyok, hogy mit is kellene hova, de mivel reggelóta, ezért túlvagyok az újságozás, kávézás, machomediázás, matulázás, kispálhallgatás és egyéb reggeli teendökön, és mindent összefröcskölt már a napsugár, ha már itt tartunk.
Tegnapeste már nagyon szégyelltem magam Tomázska elött, hogy persze hogy amikor nem volt Gabi akkor egészestéket ültünk különféle korcsmákban, mostpedig már nem, ígyhát levánszorogtam a korcsmába, ahonnan félóra múlva leléptem. a mai további program pedig félálombeni mászkálás az udvaron, majd jön Gabi, és megyünk egykicsit Rékuhoz és Sógihoz, holnap pedig vissza.
jelentkezett egy olvasó, mailben hogy csak most találtameg meg elolvasta együltében (valószinü, hogy rajong a körmondatokért) és hogy hiányolja a különféle nök utáni szenvelgésemet, (valószinü hogy nem rajong az autógumiiparért) és még azt kérdezi, hogy mi a nöideálom, meg ilyenolyan nagyszerelmek, mi van velük. elsö igazi szerelmem Edina volt, egy bájos kislány, egy kis Alice Csodaországban, aki még most is meg-megdobogtatja, ha véletlenül összefutnék vele, öt egy Kinga nevü lány váltotta fel, aki egy költö meg lélekbúvár meg lélekidomár csaj volt, és egész nagy könyvtára volt különféle érdekes könyvekböl, illetve akkor érdekesnek tartottam öket, öt több kitérö után után Anna követte. Annával nagyon jól éltünk, és szerettem is, az odaadását és a latinos temperamentumát, igazán formás teste és elég konzervativ világnézete volt, nem szerettem viszont az odaadását, és a latinos temperamentumát, aztán Orsi jött, akibe pont azért szerettem bele amiért kiszerettem Annából, ennek a végét már közösen éltük meg itt a blogon, most pedig Gabi, akibe azért szerettem bele mert az elözök szerencsés arányú keveréke és mert jól érzem magam vele, este csillag voltál nappal meg fecske, volt még Janka aki elhagyott és Tünde is, akivel csak egy szénaboglyán feküdtünk és néztük a napraforgótáblát és
Babarczy Esztert is szépnek tartom.

csütörtök, április 14, 2005

egy olyan korban élünk, kedves barátaim, hogy a tévében másfél órán keresztül a Mezzo tévé jazz-sequences adása az egyetlen élvezhetö, megaztán most kaptam kellemes zenéket amiket élvezek, pár hétig, ez pedig a Kosheen-->Chillout in Ibiza dolgok-->Propellerheads--és az utolsó állomás, mint last temptation, az EdRush és többiek féle drumandbass.
egy kis clash of civilizations: ez túl abszurd ahhoz hogy in real life megtörténjen, gondoltam ma, amikor bejött az irodámba egy mintáskendös mamó, olyan negyvenes, aki három éve még kapált és sajtárból itta a tejet, ugyanebben a kendöben, csak mostmár a férje kint Ausztriában túrja a földet, ö pedig itthon van mert csak 3 hónap a vizum és addig a kis traktorral szántja a földet, és elhozta a defektes hátsó kereket 30 kilométerröl taxival, de közben elfelejtette, melyik oldalról szedték le és mivel forgásirányos, fel kellett hivjon valakit a faluból, hogy melyik irányba tegyük és kölcsönkérte a telefonom majd mikor az ötödik is ki volt kapcsolva, megkért hogy kapcsoljam be az ö telefonját, a jó öreg Nokia 5110-est, vajon mennyi lehet a PIN kód, hát mondom hogy ha Connex akkor 1234 és be is jött, ezen megcsöngette Vasilica (Lacika) nevü unokaöccsét (ö még nemrég ment ki, de nagyon szorgalmas, itthon már házat is épit, köböl és autója is van, kommentál a mama), aki pár perc múlva vissza is hivta, és azt is megtudtuk, hogy Lacika hamarosan hazajön, meg hogy nem tékozolja el a félretett kis pénzt, mert kell a házba, csomó kiadás, de majd hoz Lacika, közben elmagyarázta elöttem a csákónak, aki gondolom arra az öt percre kimászott az árokásásból hogy nagyon drága volt a taxi és a gumit 1 millió lejért javitjuk meg, mondjuk azt nem mondta hogy akkora lyukat foltoztunk meg speciális folttal mint a fejem, majd miután letette, még sajnálkozott egy kicsit, hogy mennyire nem érdemes itt élni, meg ök már rég elmehettek volna, dehát ott a szép emeletes ház, amúgy meg diszkrét sokdolgomvolt-szagot árasztott és kis bajusza is volt, és görbe lábai. olyan mesébeillö ez az egész, nem?

szerda, április 13, 2005

végre egy igazi, tavaszi hepinap a mai, amely úgy kezdödött hogy reggel gyorsan elintéztem minden aprócsepröt és délelött tizenegykor, folyamatos telefoncsörgés és árajánlatkérés közepette betámadtam Kisgabihoz, ö pedig készitett finom reggeli/ebédet, egy kicsit manikürözött meg macsószégyengyalázat de bekente az arcomat valami tisztitósztorival, ami a kis vattadarabon gyorsan beszürkült az arcpórusaimban tanyázó kosztól, gondolom.
egy kicsit babusgatott én meg közben elaludtam, szám szerint négyszer, aztán ettöl a kis kétórás etüdtöl felvillanyozva koradélután hazarepültem. ez nagyon jól esett, mert már zúgott a fejem a sok gumitól meg faszkodástól, és hogy a legteljesebb legyen az öröm, betámadtam a West Autóhoz ism, egy Skoda Fabia RS árajánlatért, már csak azért hogy legyen valami autó is amiröl éjszakánként elalvás elött. azthiszem mondtam már hogy autót szeretnék váltani, egy kategóriával feljebb, hogy ha már napi négy órát ülök autóban akkor legalább ott legyen egy hatsebességes, 130 lovas motor a fenekem alatt, amikor káromkodom a dugóban, ez a Fabia egy kicsit elegáns, a legjobb jelzö rá a morcos. Persze, feketében vesszük, és a jó kis 1.9 PDTDI motorral. de találtam még egy ilyen szép kis Peugeot 206 RC utcai versenyautót is, de a legvalószinübb hogy egy négyes Golf lesz, mert az sokkal olcsóbb de abból is a rövidsportosmorcos. na ennyi. kellenek az ilyen pillanatok is...
tegnap volt nálam egy kedves kliensem, és szeretném figyelmedbe ajánlani honlapjukat, ö az úr aki volt a Dakaron, és most elinditották a dakar.ro oldalt, érdemes figyelni, mondjuk decembertöl:))

vasárnap, április 10, 2005

visszatékozoltam a bloggerre, hátha igy jobb lesz.
most vasárnap este van és a hétvégék is fárasztóak de szépek, mert a tegnapi ralimenet után elrohantam Gabihoz aki sokszor vár rám mostanában és nem tudok elégszer ottlenni, vagy elég gyorsan rohanni, pedig sokszor csak a hozzámbújása ment meg a hétköznapoktól, mármint a hétköznapi faszkodás iránti csömörömtöl satöbbi.
tegnap például kertipartiztunk, a nagykárolyi szölöben, ami egy keskeny út és kétoldalt házak, mögöttük meg szölök, mi pedig a füben ülve sütöttünk Trandafir kolbászt, egyesek krumplit, majd maffiázás következett óriási üvöltözések és handabandázás közepette, az est fénypontja pedig a kétcsoportos activity, amelyben a méhen kivüli terhesség, lagúna, termelöszövetkezet, szecsuáni csirke mint föbb elmutogatnivaló feladatok szerepeltek, micsoda pihentagyak, mondtam magamban miközben a röhögéstöl összevissza dülöngéltünk, onnan pedig kettesbencsendesen Gabival. majd hazarali a göröngyös úton, az OMVnél pedig megkivántam egy sört, igy hát mint a vénülö alkeszek hazabattyogtam két sörrel.

szombat, április 09, 2005

pódium

a ralin kevesen voltunk de végigmentem és a kategóriában elsö helyen végeztem, mondjuk egy apró nüansz hogy a 2000 köbcentiben egyedül voltam. na de mindenki haver volt és kedvesek, én igyekeztem a lehetö legkisebb arcú lenni, mondhatni szerény, és a lényeg hogy jó volt.
az autót lassan kezdem érezni, bár mostis mentem keresztül gumin meg sávon meg keresztben meg le is állt, de az elsö szet 5perc30 után 5perc23 az hét másodperc, seven seconds tralalala... és kaptam egy diplomát is, mostmár tényleg sokdiplomásnak mondhatom magam. részletes beszámoló, ha a home.ro szerver engedi, késöbb

péntek, április 08, 2005

egykisbocs

az elözöszpotombeli elsökétsor pontos belsöértelmezését adnám közre: most épp olyan hangulatom van, hogy myreille és combfiksz stílusú naplókat olvasgatok, és most épp nincs olyan hangulatom, hogy Sasvári János reallifeblogját olvasnám.
ma kaptam töle egy levelet hogy ez nemvoltszép, és hogy ezt megirta a blogján is, és hogy elöre szólhattam volna. Elnézést kérek, mert nem úgy értettem hogy semmi esetre sem olvasnám, hanem ismét nem fejeztem ki magam úgy ahogy, érted. Bocs, Sasvári János, amúgy már végigolvastalak mielött tudtál volna rólam és ezentúl is foglak. meg combfikszet is.

maeste pedig már késö van, ez a hét nagyon kifárasztott.
holnap életem elsö auytóversenye, már amin énis versenyzek és egy félórája még az ülést próbáltuk, meg az öveket és "úgy" vezetni továbbra sem tudok, majd holnap verseny elött lesz egykis idöm, kétszer végigmenni a salakos pályán. az autót ma délben vittük el dekorálni, estére maradtak az apróságok, mint a szék lecsavarozás, holnapeste jelentkezem. ha minden jól megy, fotókkal. amúgy nem szeretnék elsö lenni, hanem csak minden probléma nélkül végigmenni a pályán, és van egy frankó Sparco kesztyüm is, életem ártatlan örömei rovatunkban.

kedd, április 05, 2005

egy kis myreille olvasás, elalvás elött? inkább combfiksz. de semmi esetre se Sasvári online.
szeretnék már egy külön kis lakást, mondjuk Tomázzsal ahol mindig van a hütöben sör és van a közelben biliárdszalon, megpersze egy jó kis internet. rövidtávon pedig szeretnék magamnak egypár új cuccot is, vasárnap például felvettem, e szezonban elöször és nagyon trendinek találom a tavaly vásárolt Nike utcai cipellömet, még egy ilyet is bekéne újitani, aztán már csak egy szürke bársonynadrág kellene, jó kis trapézban, ha még gyártanak ilyet, és néhány pulcsi, hogy ne a téli birka- illetve lengyelpaplan szerkezetü cuccokban járjak.
A mai napot a monitor elött töltöttem, aztán volt nálam egyik kedves vendégem, P. Úr, akivel kellemesen elbeszélgettem, szeretek ülni a céges teraszon és kávézgatni valakivel, legszivesebben oda vinném ki az irodát. apám pedig a hegyi házhoz. holnap is megy, én pedig reggel GoodYear/Dunlop gumik készletezésével kezdek, majd Orsi kért meg hogy segitsek neki, van egy Európai Unióról szóló projektverseny, pontosabban az EU-s értékek terjesztése nevü verseny, ahova nevez a tanitványaival, és lehet mindenféle fiktiv projektekkel nevezni. én pedig aszontam, hogy ha már itt a lehetöség, akkor tsakis extrém vagy überkreativ dolgokat találjanak ki, valami MindBomb-os ihletésü performanszot, utcán vagy publikus térben. vagy, blogoljanak közösen arról , hogyan kerülünk naponta 1cmrel közelebb, vagy távolabb? az Unióhoz/tól, és ezt a metablogot küldjék fel az Uniónak, hadd tudják meg Brüsszelben, itt nálunk mennyi az allokáció.

hétfő, április 04, 2005

itthon közben visszakötötték a netet mert ismét elfelejtettem kifizetni, amúgy az itthoni számitógép, húgomasszonyé, csak a lennebb említett Colin McRae és a fennebb látható blogger.com látogatásakor használom. azt irja az egyik blogger, aki tömondatokban beszél, nem mint én pedig állitólag élöben rosszabb vagyok, szóval azt irja hogy "élvezem a gondolat szabadságát" most ez nem épp illik ide viszont jól hangzik és ez annyiban kapcsolódik ide hogy a napi monitorbámulás talán az egyetlen szórakozásom, a kávézás mellett, sajnos viszont az internetezéshez nincs annyi türelmem, amennyit szeretnék, hogy pl betenni Bookmark-ba a kedvenceimet, bár mostanában már azért összegyült néhány rendszeresen böngészett oldal, aztán ma épp nem ment pár perccel ezelött a Tr.index, és már nagyon megörültem, mert a múltkori Tr.index metamorfóziskor pár napig szünetelt, az azelöttikor (amikor a zöldsárgából ment át sárgabarnába, ha még emlékszik valaki) pedig már nem emlékszem, és most reménykedtem, hátha Keli a bögre kávék között elkészült az új oldallal.
Most épp webteoretikus illetve médiablogger irásokat olvasok, micsoda kifejezések, mondaná nagyanyám, és a nol.hu blog rovatából csemegézek, itt elég gyenge a blogszekció (mármint szerkesztésileg, tulajdonosilag, vagy hogyan akarja magának kifejezni) és nem is tetszik, mert egyfajta mesterkélt hangulata van, illetve nincs benne semmi eredeti, szerintem csak a Népszabi webszerk reggel aszonta a föszerk nek hogy dejólenne mi is blogszolgáltatást inditsunk, mert az annyira menö, akárcsak a tv2 blogrovata, de NE érts félre, nem a blogolókról beszélek, mert azok szerintem blogszolgáltatótól függetlenül érdekesek lásd a Mester tanitványa, vagy a dobozos, vagy a srác aki Erdélybe jött és nem halt meg. megyek, megnézem Baginacsát.

micsoda hétvége II.

a keréktörösporfelhös vasárnapdélelött után ebéd, majd Kisgabihozfutás következett és gondoltam meglátogatjuk Tibit mert szép az idö és Tibi mostanában magányos. Tibi Börvelyben lakik ami arról nevezetes hogy a föutcán annyi szép és rendezett zöldkapus porta van, hogy még mindig nem tudjuk, hol is laknak pontosan, de a másik viszonyitási pont, a traktor, nos az nincs minden háztartásban. Tibi lelkesen felajánlotta hogy kimehetünk traktorozni, illetve szó szerint idézem mert ez nagyon tetszett: megyünk nagyanyámhoz a metszöollóért, a traktorral.
másfél perc múlva már a 4x4es Volvo traktorukat hajkurásztam a legelön, Tibi elöször még ott csüngött a bal lépcsöfeljárón majd elszaladt Kisgabiért és a Pingvinért, én pedig a traktorban zenét hallgattam, mentem a sáncban, meg egy kicsit a töltésen, amig Tibi a Pingvint hozta, UGYANAZON az úton. elértünk a traktorút végéhez, amikor csere azaz Tibi traktor, Kisgabi pedig a Pingvint vezette, életében elöször kormány mögött, és nagyon jól mentünk árkonbokron keresztül, remélem tetszeni fog neki a vezetés és gyorsan levizsgázik, hogy tudjak már énis inni egy pohár finom bort, ha valahova megyünk.
A kellemes délutánt traktorozás utáni szalonnasütéssel folytattuk, amit Kisgabi nagyon szeret, én pedig nem, mert nincs hozzá türelmem, az udvar végében raktuk a tüzet málékóróból és ládákon ülve nyújtottuk a tüzbe szalonnáinkat, pontosabban én, mivel a profik, Kisgabi és Tibi már tehnikásabban, a tüz mellé lógatta be a botot, és ismét eszembe jutott, mint pár hónapja naponta többször is, hogy mennyire szeretem nézni ezt a lányt, most épp ahogyan ült több mint félórát egy szerencsétlen szalonnadarabbal, és csepegteti a hagymás kenyérre, micsoda szalonnaromantika.

micsoda hétvége I.

I.
a szombati késöestigleltározás után vasárnap reggel apámmal és a Papával kiruccantunk ralizni, az autóval a közeli salakpályára, Madarászra, és már rosszul indult a dolog mert idegesek voltunk, hiszen otthonhagytuk a verseny-izzógyertyákat, elfelejtettünk tankolni, igy mikor a trélerrel visszatolattunk valamiért csordultig töltöttük a tankot, amiböl késöbb a retúr-csövön a benzin visszafolyt az utastérbe, amit mi persze nem tudtunk. majd kiértünk a pályára, és nagynehezen beindult, apám kezdte az elsö kört, és elég jól ment, tekintettel arra, hogy elöször nyomulunk az autóval.
kicsit furcssa volt a hangja az autónak, valszeg a hideg motor miatt, majd apám két kör után könnyezve kiszáll belöle, elcsuklik a hangja, alig bir megszólalni. kérdem én, mi a gond, mire ö: bazmeg, benyomja a plusz benzint az utastérbe. emiatt 2 perc után a benzingöz elkezdi marni a torkod, majd csipni a szemed. elindultam énis és huhúúúú, nagyon tetszik, elöszöris nem szabad fékezni csak a verseny-kéziféket meg-megrángatni és a kis oroszlán négyezres fordulaton bögö motor és porfelhö közepette beleszáll a kanyarba, természetesen keresztben. Nagyon élveztem a nyers eröt meg hogy a legkisebb gázadásra is elszáll az elsö két kerék, meg pörögtem is egyet, egy túlhúzott gáz miatt. a Papa is nagyon élvezte, eltekintve attól hogy a lábam nem tudja tövig benyomni a kuplungot és alig látunk ki belöle mi, kis emberek, nagyon jó volt.
aztán megérkezett a volt tulaj, aki evvel az autóval 2002es nemzeti bajnokságot nyert, hogy megmutassa hogyan is kell vezetni. És csavarta keresztülkasul a pályán, kábé kétszer olyan gyorsan mint mi, majd a pálya felénél megállt, mintha egy kis apróságot akarna állitani, és közölte, hogy bocs, kitörtem a féltengelyt. és tényleg, a bal elsö kerék pukkedlizett és nagy káromkodások közepette, meg alig tudtuk rátenni a trélerre, visszavontattuk hozzá a garázsba, és ma megkapjuk, na jól kezdödik a raliszezon.

szombat, április 02, 2005

lassan tavaszodik és tegnap már pólóban és bördzsekiben hajkurásztam a kilométereket, amikoris 2nap, 6óra és néhány perc késéssel érkeztem Kisgabihoz, mivel a hó eleji leltár, illetve a csütörtöki ügynökjárás (amikoris, nem tudom miért pont egy napra szinkronizálták a fiúk, de egymásnak adják a kilincset a gumis beszállitók, az olajos srácok, így látogatott meg Catalin és Arpi, akik inkább felnisek mint gumisok, domnul X és Y az ExxonMobiltól, az Aralos csávó, aki hozott egy standot is, meg olajat is, aztán a legkedvesebb, Péter aki székely embör (csakúgy mint Kénesi Úr aki szintén aznap jött) és kellemesen elgumimélázgattunk a Michelin politikáján már ami a 22.5-es, vagon profilokat illeti (Péterrel) és apám már egy hete tartózkodik a hegyi háznál, tavaszi munka cimszó alatt és egész jól megvagyunk most, és remélem jó lesz ez a nyári szezon, fel kéne kötni a gatyát, és nem érzem úgy hogy két kollégám osztja a véleményem mert eléggé basznak a dolgokra, pedig szeretem mindkettöt, az egyik egy csendes, önmagában imádkozós de sokatelbaszós srác a másik meg egy olyan csirkésfiús sokatbeszélösjópofis szintén sokatelbaszós srác, akik miatt naponta idegeskedem, és Anna és Barney harderotikus fotói sem mentenek meg, pedig amikor internetezni kezdtem volt egy olyan szokásom, hogy naponta megnéztem egy új oldalt, és aztán rendszeres olvasmányaim lettek, így találtam meg az origo galériát (ajánlom Bánkuti Andrást) vagy a matula magazin régebbi számait, az arhivumból, és a hvtm-et. A kötelezö bibliográfia pedig, Index, Transindex, Totalcar, és a blog, akikröl már lennebb, illetve akikröl majd késöbb.